Községháza

kozseghaza kicsi300

szloven k nemet k angol k

 A település régi, földszintes községháza is ezen a telken állt, de a Széchenyi utca felőli oldalon. 1902-ben azt az épületet lebontották, és itt, a telek Deák Ferenc utcára néző részén építették fel az új községházát. A templomokéhoz hasonlatos, ún. gúlasisakos tornyával kiemelkedett az akkori utcaképből. A homlokzaton lévő eredeti városcímer, ha megkopva is, de ma is látható. Tanácstermének falait az 1930-as években olajfestmények díszítették.
 1950 és 1969 között, a szentgotthárdi járás megszűnéséig a Községi Tanács működött benne, majd a hivatal átköltözött a ciszterci kolostor épületébe.
 1956. október 27-én ennek a háznak az erkélyén szavalta el Csonka László gimnáziumi orosztanár a Nemzeti dalt, és itt mondott beszédet az összegyűlt tömegnek a községi nemzeti tanács elnökévé megválasztott Hári István. Az 1956-os eseményekre egy tábla emlékeztet.
 1970 és 1981 között az Öregek Napközi Otthona volt. 1981 óta a zeneiskola működik az épületben.

Az épület fellelhetőségének címe:
Szentgotthárd, Deák Ferenc u. 3.