• 1910. június 12-én választották meg egyhangúlag a szentgotthárdi evangélikus gyülekezet lelkészének Czipott Gézát. Ünnepélyes beiktatása július 31-én volt a gimnázium tornacsarnokában, mert ekkor még nem volt templomuk. Czipott Géza óriási feladatot kapott, mindenekelőtt templomot kellett építtetnie közössége számára. Desits Gyuláné volt a legjelentősebb adományozó. 1912 októberére készült el a templom, 1925-ben a gyülekezet háza, majd iskolája, s végül Rábafüzesen iskola és tanári lakás. Mindezt alig 20 év alatt érte el úgy, hogy közben zajlott az I. világháború és Trianon. Czipott Géza Mártonhelyen (ma: Mastjanci) született 1882-ben, és Szombathelyen halt meg 1930. szeptember 19-én.
  • 1910 júliusában kezdték el megyénk első vasbetonból készült hídjának, a szentgotthárdi új Rába-hídnak az építését a gimnázium mellett. Vasvármegye anyagi támogatásával Gut Árpád és Gergely Jenő tervezte, Láng Ignác vállalkozó építette. A Rába partjára korlát került, mindkét oldalon lépcső vezetett a víz mellé. December 16-án adták át a forgalomnak. A Nepomuki szobor csak két évvel később került melléje.

 

  • 1910. december 14-én Budapesten meghalt Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona. Dr. Vargha Gábor képviselő ekkor a fővárosban tartózkodott, ezért a képviselő-testület táviratilag bízta meg a teendőkkel, koszorú rendelésével. A temetésre két nappal később került sor a Kerepesi úti temetőben, a Vörösmarty család sírboltjánál, ahol szülei és testvérei is nyugszanak.

 

  • 1910. december 16-án adták át a forgalomnak a vasbetonból készült új Rába- hidat korláttal, mindkét oldalon lépcsővel. A Nepomuki Szent János szobor 1912-ben került melléje. Jelenleg nem az eredeti, hanem az arról készült új szobrot láthatjuk a hídnál. Az értékes eredeti a templom oldalsó folyosóján várja a felújítást.

Népszerű írásaink

Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:151
E heti látogatók:182
Havi látogatók:599
Összes:545438
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!