• 2013. január 23-án hunyt el Polesznyák László, a szentgotthárdi cserkészmozgalom újraszervezője. Budapesten született 1929. május 27-én és ’45-ben költözött ide a családja. A Selyemgyárban kapott munkát, amit 56 végén elveszített. Még diákként a fővárosban csatlakozott a cserkészethez. A rendszerváltás után tisztképzőbe iratkozott be, újraszervezte és haláláig vezette a helyi Vajda Ödön csapatot.

 

  • 2013. május 10-én tértek át a digitális vetítésre a szentgotthárdi Csákányi Lászlóról elnevezett moziban.

 

  • 2013. június 25-én Érden hunyt el Magyary Jolán Assumpta nővér. Szentgotthárdon született 1909. május 18-án, itt érettségizett, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jogelődjénél szerzett kitűnő diplomával visszatért. Magántanítványokat vállalt, önálló zeneiskolát szervezett, tanított az Iskolaszanatóriumban. 1945-ben, 36 évesen a szerzetesi hivatásra cserélte zenetanári tevékenységét. 10 társával együtt újraszervezték a ciszterci rend női ágát, Zirc közelében létrehozták a Regina Mundi (Világ Királynője) kolostort. Rendje feloszlatása után sem hagyta el választott hivatását, de csak a rendszerváltás után legalizálódott tevékenységük. Akkor Érden monostor épült számukra, 1993-ban felszentelték a templomukat, melynek kriptájában helyezték örök nyugalomra.

 

  • 2013. augusztus 20-án avatták fel ünnepélyesen Boa Endre és Bedi László Nepomuki Szent Jánost ábrázoló piramis tölgyfából készült szobrát a Szentgotthárdért Közalapítvány támogatásából. A restaurálásra váró 1764-66-ban készült, értékes, Josef Schnitzer (1707-1769) által alkotott szobor helyére került a Rába-hídfőn. Az eredeti mű a Nagyboldogasszony templom gyóntatófolyosóján látható.

 

  • 2013 szeptemberében a Széll Kálmán tér 21. szám előtt dobókört helyezett el az Önkormányzat két olimpikon kalapácsvetőnk, Gécsek Tibor és Pars Krisztián előtt tisztelegve. A tér túlsó, Posta előtti részén látszik két kalapács, melyekkel jelzik a távolságot, amit egyéni csúcsuk felállításakor teljesítettek: Gécsek Tibor 83,68 m, Pars Krisztián 82,69 m.

 

  • 2013. december 8-án lett 100 éves a mozink, amely az alapítása óta mindig abban az épületben és folyamatosan moziként működött. A Csákányi László Filmszínház nevet vette fel.

 


Népszerű írásaink

Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:110
E heti látogatók:141
Havi látogatók:558
Összes:545397
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!