2021. július 29-én megnyitottuk a Szentgotthárdi Értéktár című éves kiállításunkat az Önkormányzat előterében. Célunk, hogy Szentgotthárd lakossága és az ide látogatók a város egyre több értékét ismerjék meg.

Bővebben ...

1900 és 1945 között négy személy szerepel a levéltári forrásokban, aki megkapta Szentgotthárd legrangosabb civil kitüntetését: gróf Apponyi Albert, Bujatti Herman, Kiss Elemér dr. és Vajda Ödön. Bár ismereteink szerint Széll Kálmán nem kapott Szentgotthárdon díszpolgári címet, tevékenysége mindenképpen méltó arra, hogy a díszpolgárok között szerepeljen.

Bővebben ...

A Honismereti Klub és a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum 2019-ben Szentgotthárd egészségügyéről készített kiállítást a polgármesteri hivatal előcsarnokában: két üveges tárlóban és öt paravánon mutattuk be Szentgotthárd egészségügyi intézményeinek múltját, és a jelenbe is bepillantottunk. Ez a kiállítás egy évig volt látható, ezért úgy gondoltuk, hogy virtuális bemutatón érdemes visszaidézni a látnivalókat. Ehhez a kiállításhoz is sok segítséget kaptunk a lakosságtól: tárgyakat, fotókat kölcsönöztek, illetve információkkal, dokumentumokkal segítették a klub munkáját.

Bővebben ...

2020. augusztus 19-én a Polgármesteri Hivatal előterében nagyszámú érdeklődő előtt nyílt meg az időszaki kiállítás Szentgotthárd város sportéletéről. A rendkívül gazdag tárgyi, képi és írásos anyag összegyűjtése és rendszerezése Csuk Alajos és dr. Frank Róza klubtagok munkáját dicséri.

Bővebben ...

2020. augusztus 19-én a Pável Ágoston Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeumban megnyílt a szentgotthárdi Hírességek Csarnoka című időszaki kiállítás, amelyet a Honismereti Klub tagjai készítettek elő. A tablókon 8 olyan szentgotthárdi híresség élete, tevékenysége látható, akik hivatásuk kiválóságai voltak, sokat tettek a város fejlődéséért, jó hírének gyarapodásáért.

Bővebben ...

Népszerű írásaink

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:134
E heti látogatók:165
Havi látogatók:582
Összes:545421
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!