• 1916. április 2-án szentelték fel az új temetőt. Tóth József és felesége, Boros Mária egy szép fakeresztet állíttatott saját költségén.
  • 1916. június 5-án Kalocsán született Wolf János, aki később városunkban élt és dolgozott. Monográfiánk elkészítésének egyik kezdeményezőjeként és a Sport és testedzés fejezet társszerzőjeként is emlékezünk rá. Képviselőként és a Főtéren élő lakosként mindnyájan ismertük őt.
  • 1916. június 19-én 150 koronát szavaztak meg arra, hogy az előző évben elhunyt Széll Kálmán miniszterelnök, járásunk évtizedeken keresztül tevékeny országgyűlési képviselőjének a portréját megfessék.
  • 1916. augusztus 2-én a Nagyboldogasszony templomból négy harangot, a Temetőkápolnából az 1776-os 121 kg súlyút és a Schlössl kápolnáét vitték el háborús célra.
  • 1916. október 29-én kezdeményezte dr. Vargha Gábor Bujatti Hermann díszpolgárrá választását, melyet a testület egyhangúlag elfogadott. Két testvérével a Selyemgyár alapítójaként került kapcsolatba városunkkal, ahol rövidesen több mint 900 fő, főleg női munkaerő számára teremtettek kenyérkereseti lehetőséget. Ő volt az Rt. ügyvezetője. Emberbaráti tevékenysége kortársai fölé emelte azon cselekedete nyomán, hogy az első világháború idején saját költségén biztosított a vöröskeresztes kórház számára épületet és berendezést a gyára területén. 1925. november 9-én hunyt el Bécsben.

Népszerű írásaink

Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:266
E heti látogatók:297
Havi látogatók:714
Összes:545553
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!