• 1981. március 6-án számolt be a Vas Népe újság a Szentgotthárdon augusztus 1-jétől önállóan működő zeneiskola létesítéséről.
  • 1981 áprilisában a szakrendelő a Kossuth Lajos utcából a felújított Hunyadi utcai volt szülőotthonba költözött.
  • 1981. augusztus 1-jétől lett a Zeneiskola önálló intézmény. 1969 óta működött már, mint a Körmendi Zeneiskola kihelyezett tagozata a volt városháza emeletén. A földszint az öregek napközi otthona volt, mely elköltözött, így az egész épületet birtokba vehették. Egyik cél volt a fúvószenekar utánpótlásának biztosítása. 1984-ben vették föl a kapcsolatot a jennersdorfi zeneiskolával. Az elmúlt 40 évben számos tehetséges fiatal indult el innét zenei pályára.
  • 1981. október 31-n nyílt meg Gömbös László tárlata településünkön. A Csörötneken született szobrászművész alkotásai jól ismertek. Ő készítette III. Béla király a főtéren álló egész alakos szobrát, illetve Arany János mellszobrát.
  • 1981 novemberében ünnepséget rendeztek abból az alkalomból, hogy gimnáziumunk kollégiuma a több éves színvonalas munkájáért a megyénkben elsőként Kiváló Kollégium címet kapott. A címet tanúsító oklevelet az intézmény igazgatója, Schreiner Vilmosné vette át. A megye összes kollégiumának képviselői is jelen voltak. Az ünnepségről külön tabló és album készült.
  • 1981 decemberében fejeződött be az építkezés Farkasfán az új Radarmeteorológiai Obszervatóriumban, és kezdődött a felvétel és betanítás Völker József, a mérőállomás vezetőjének irányításával. Az elkövetkező években közel 20 fő dolgozott folyamatos (éjjel-nappal folyó) munkában a település fölött, míg a számítógép megjelenésével 6 főre csökkent a létszám. Városunkban nagy hagyományai voltak az időjárás megfigyelésének. Először csak a hőmérséklet és csapadék figyelése folyt. 1875-ben Lewanderszky Frigyes ciszterci áldozár volt az első, aki méréseket végzett és lejegyezte azokat, később a gimnázium tanárai vállaltak részt ebben. 1966-ban tőlük telepítették a műszereket Kethelyre, majd Farkasfára az új obszervatóriumba. Új eszközt is kaptak, a radart, mely a kezdetben analóg, majd digitális képeket készített.

Népszerű írásaink

Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:89
E heti látogatók:120
Havi látogatók:537
Összes:545376
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!