• 1988 áprilisára készült el a Hársas-patak felduzzasztásával a Hársas-tó, melyről az újságok az „Őrség Balatonja” címmel számoltak be. A Közúti Igazgatóság körmendi üzemének dolgozói 600 m hosszú új útszakaszt építettek az Apátistvánfalvát Máriaújfaluval összekötő úton.

 

  • 1988. augusztus 31-én hunyt el Sárváron Kránitz József, Szentgotthárd egykori tanácselnöke. 1919. november 21-én Gasztonyban született, 1939-ben a városunkban érettségizett. 1947-től a szentgotthárdi telekkönyvi hivatalban, 1951-től a tanácsi apparátusban dolgozott. Közben levelezőn végezte el a jogi egyetemet. 1967-69-ben tanácselnökként szorgalmazta Szentgotthárd várossá fejlesztését. Ekkor épültek a Mártírok útja emeletes lakásai, elkezdődött a víz- és csatornarendszer kiépítése. Később Körmendre, majd Sárvárra helyezték. Kívánsága szerint Szentgotthárdon temették el. 

 

  • 1988. szeptember 21-én tartották a felújított, kibővített és színházzá alakított, egykori Magtártemplomban az első előadást. Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című művét a zalaegerszegi színház előadásában láthatta a közönség. Az épület 1677-ben templomnak épült, de amikor a Nagyboldogasszony templom teljesen elkészült, magtárrá alakították, innen az elnevezés.

 

  • 1988. október havában nyílt meg a Széchenyi utca 1. szám alatt a Hungária Biztosító helyi kirendeltsége az ügyfelek színvonalas kiszolgálása érdekében.

 

  • 1988 októberében felújították a rábatótfalui hősi emlékművet. Ekkor helyezték el rajta a II. világháború 17 helyi áldozatának emléktábláját.


Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:265
E heti látogatók:296
Havi látogatók:713
Összes:545552
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!