• 1993 januárjában már a 10.000. Opel Astra személygépkocsi gördült le a szentgotthárdi GM gyár futószalagjáról. Az előző év március 13-ára, a hivatalos gyáravatóra készült el az legelső Magyarországon összeszerelt gépjármű.

 

  • 1993. február 3-án Wellingtonban (Új-Zéland) hunyt el a tudósként világhírnevet szerzett Farkas Edit Erzsébet meteorológus, sarkkutató. 1921. október 13-án Gyulán született. Édesapja újságíróként több helyen dolgozott, így leánya Szentgotthárdon is járt iskolába, amiről az életrajzaiban mindig említést tett. Budapesten szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát. 1945-ben a szovjet csapatok elől a család nyugatra menekült, 1949-ben Új-Zélandon telepedtek le. Edit a wellingtoni egyetemen doktori címet szerzett, 1953-tól az ottani meteorológiai szolgálat munkatársaként kutatta az atmoszféra szennyeződését, a légkör ózontartalmának változásait. Munkája révén 1975-ben első magyar születésű nőként jutott el az antarktiszi Scott és McMurdo állomásokra, ahol személyesen indította el az ózonlyuk megfigyelését végző méréseket, és tanította meg rá a személyzetet. Farkas Edit 1986-ban, a nyugdíjba vonulásakor Henry Hill-díjat vehetett át, nevét és munkásságát akkor már ismerte a tudományos világ. 1988. szeptember 13-án nagy sikerű előadást tartott itthon, és ekkor ajándékozta oda legféltettebb személyes kincsét, a Déli-sarkon töltött idő alatt vezetett naplóját az érdi Magyar Földrajzi Múzeumnak.

 

  • 1993. március 27-én a 100 éves Vörösmarty Mihály Gimnázium 90 éves énekkara ünnepi hangversenyt adott. Ekkor volt az ősbemutatója a volt gimnazista szerzőpáros - Antal Zsuzsanna - Dzsida Péter - „Talán megőriz bennünket az idő” c. kórusművének. A közönség nagy tapssal fogadta a sokszínű műsort is, melyben népdalfeldolgozásokat, jazz-dalokat és népszerű musical-részleteket is hallhattak. A kis-és nagygimnazisták kórusát Kovacsics Miklósné készítette fel.

 

  • 1993. július 15-én volt az 8-as főútvonal Rábafüzest elkerülő szakaszának alapkő letétele, 1993. december 8-án megnyitották a forgalom előtt.

 

  • 1993. április 30-án rendezték meg a 100 éves Vörösmarty Mihály Gimnázium sportünnepélyét az akkori 2. sz. Általános Iskola sportcsarnokában. A Gimnázium tanulóin kívül közreműködtek a helyi oktatási intézmények, a felsőszölnöki és rátóti általános iskola tanulói, valamint a Városi Művelődési Ház Majorette csoportja.

 

  • 1993 júniusában a magyar és osztrák kormány kétoldalú megállapodása nyomán osztrák vasúti átkelő nyílt a helyi pályaudvaron, így az ÖBB alkalmazottak is a szentgotthárdi vasútállomáson teljesítenek szolgálatot.

 

  • 1993. szeptember 10-11-12-én rendezték meg a Vörösmarty Mihály Gimnázium centenáriumi ünnepségsorozatát. A program keretében szeptember 10-én márványtáblát avattak a Gimnázium előterében, és három volt diák - Gálócsy (Galotsik) Edit keramikus, Gömbös László szobrász- és Demjén Attila festőművész  alkotásaiból kiállítást nyitottak meg. Szeptember 11-én dr. Konkoly István szombathelyi megyéspüspök mutatott be ünnepélyes szentmisét, a szabadtéri ünnepségen kitüntetéseket adtak át, a színház aulájában iskola- és oktatástörténeti kiállítást nyitott meg dr. Kuntár Lajos. Öregdiákok és cserkészek találkozói, valamint utcabál zárta a napot. A 12-ei programok között tisztelgés a szentgotthárdi temetőben a gimnázium elhunyt tanárai sírjánál, az új tornaterem ünnepélyes felavatása szerepelt. A centenáriumra elkészült Schreiner Vilmosné igazgató szerkesztésében a gimnázium jubileumi évkönyve. Ennek borítólapját és az alkalomra kiadott emléklapot Pungor Klára rajzolta.

Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:169
E heti látogatók:200
Havi látogatók:617
Összes:545456
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!