• 1869. március 5-én született gróf Ambrózy–Migazzi István a híres botanikus, a malonyai és jeli arborétumok alapítója. Tanakajdon nőtt fel. Az első világháború után végzett megfigyeléseket a környékünkön. Zsida határában 3 olyan növényt is talált, melyek csak itt honosak: nárcisz, sárgaliliom és kakasmandikó sajátos fajtáit. 1933. augusztus 31-én halt meg, sírja a Jeli arborétumban található.
  • 1869. december 9-én Széll Kálmán országgyűlési képviselő közbenjárására Szent-Gotthárd királyi törvényszéki kérelmet adott be. A sikeres indítvány után 1872-ben megnyílt a helyi bíróság. A megye 10 járásából három (muraszombati, németújvári és szentgotthárdi) lakossága a megyeszékhely helyett itt intézhette ügyeit.
  • 1869-ben készült az első hivatalos statisztika Magyarországon. Eszerint Szent-Gotthárdon a férfiak 80,6, a nők 70,5%-a tudott írni és olvasni.
  • 1869-ben nyitott ügyvédi irodát Szent-Gotthárdon lipováczi Desits Gyula. 1874-ben a közjegyzőség élére állították. Képviselőként különösen a gimnázium és a selyemgyár érdekében fáradozott kitartóan. Sokat köszönhetünk neki, mert 30 éven keresztül önzetlenül tevékenykedett a település fejlődésének szinte valamennyi területén. A király 1898-ban magyar nemességet, 1903-ban pedig tanácsosi címet adományozott neki. 1904. augusztus 16-án hunyt el. Halála után utcát (ma József Attila utca) neveztek el róla. 1839-ben, Szentgotthárdon született.

Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:85
E heti látogatók:116
Havi látogatók:533
Összes:545372
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!