• 1904. február 22-én jelent meg Cseley József tanár műve: Emlékirat a gimnázium állami kezelésbe vételéhez. Cseley József 1868. május 11-én született Cselejen. 1893-tól, tehát az első 15 évben volt rajztanár a gimnáziumunkban. Ezen idő alatt tornatanári képesítést is szerzett, mert szüksége volt erre az intézménynek. 1908-tól elhelyezték. A szentgotthárdi csatát ábrázoló alkotása a Műcsarnokban volt látható. Festett oltárképeket is, pl. Piliscsabán, Hévízen és Keszthelyen. Sokoldalúságát mutatja, hogy Az utolsó Zrínyi című színdarabját Szentgotthárdon elő is adták. 1930. augusztus 4-én halt meg Budapesten.

 

  • 1904. július 30-án este 10 óra körül gyulladt ki az óragyár. Délután 16,30-kor az első emeleti iroda melletti olvasztószobában, a kályha mellett tűz keletkezett, amit a dolgozók észrevettek és eloltottak. Valószínűleg a délutáni tűz oka lehetett az estinek. A helyi tűzoltókon kívül még 12 környező település tűzoltói (Nagyfalva, Horvátfalu, Rábakeresztúr, Németlak, Badafalva, Rábafüzes, Alsószölnök, Kethely, Tótfalu, Kisfalud, Háromház és Talapatka) és civilek segítettek. Emberfeletti küzdelmükkel sikerült megakadályozni, hogy a tűz továbbterjedjen a szomszédos dohány- és selyemgyárakra.

 

  • 1904. augusztus 18. meghalt lipováczi Desits Gyula. 1869-ben nyitott ügyvédi irodát a községben. 1874-től a körjegyzőség élére került. Nagy érdemeket szerzett, különösen a gimnázium és a selyemgyár létrejötte érdekében. Ferenc Józseftől 1898-ban magyar nemességet, 1903-ban pedig tanácsosi címet kapott. Képviselő testületi tag volt. Feleségével együtt magánvagyonukból is példamutatóan támogatták a település fejlődését. Valéria lánya lett dr. Vargha Gábor felesége. Halála után a jelenlegi József Attila utcát róla nevezték el, a városháza dísztermében pedig arcképét helyezték el. 1839-ben született.

 

  • 1904. augusztus 25-én a Sopronban megrendezett ipari vásáron báró Wieser József, a Kaszagyár alapítója a kaszakészítés folyamatáért a gépgyártás kategóriában I. díjat kapott. Ez nagyon kimagasló eredmény volt a rangos vásáron a fiatal gyártól.

Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:152
E heti látogatók:183
Havi látogatók:600
Összes:545439
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!