• 1899. október 28. Az olasz származású Bujatti fivérek (Hermann, Ferenc György és Tódor) a Selyemgyárat hivatalosan bejegyeztették. A tőkét édesapjuk biztosította. Több nagyobb város : Pozsony, Komárom, Győr és Mosonmagyaróvár is szerette volna, ha őket választják helyszínül.
  • 1899. november 27-én volt dr. Varga Gábor és Desits Valéria polgári és egyházi esküvője. Varga Gábor ekkor már agilis tagja volt a képviselő testületnek. Későbbi apósával, Desits Gyulával 1891-ben kezdeményezője volt a gimnázium létrehozásának. Széll Kálmán közbejárására a gimnázium után gyárak (dohány-, selyem-, óragyár) idetelepülését köszönhetjük fáradhatatlan személyének. Még közel 50 évig élt és dolgozott itt. 1948.június 1-én halt meg, felesége pedig 1954-ben. A temető hősi parcellájában nyugszanak. Lakó épületükre a Kossuth Lajos utcában (ma Rendőrség) 2018. augusztus 20-án emléktábla került.
  • 1899.decemberében jelent meg Budapesten dr. Piszter Imre apát „Szent Bernát élete és művei „ című munkája. Piszter Imre 1855.április 13-án született Szekszárdon. 1915-ben Szentgotthárdra került perjelnek, mely tisztséget 21 éven át, egészen a haláláig töltötte be. Atyai gondoskodással és ritka összetartó erővel igyekezett az apátságunk függetlenségét a lehetőségekhez képest megőrizni. Életében széles körű irodalmi munkásságot végzett, ő írta a Pallasz Nagylexikon egyházi cikkeinek tekintélyes részét. A nagy tudású főpap tagja volt Vasvár megye törvényhatóságának, a Szent István Akadémiának, a Pázmány Egyetem hittudományi karának. Budapesten hunyt el 1936. június17-én.

Népszerű írásaink

Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:55
E heti látogatók:86
Havi látogatók:503
Összes:545342
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!