• 1926. május 5-én volt az előző évben alakult iparos tanoncok Vajda Ödön nevét viselő cserkészcsapatának első fogadalomtétele ünnepi szentmise keretében a Nagyboldogasszony templomban.
  • 1926. május 14-én született Csörötneken Gömbös László szobrász. A szentgotthárdi gimnáziumban tanult, majd a Képzőművészeti Főiskolára járt. Realisztikus szobrait számos helyen megcsodálhatjuk. III. Béla egészalakos szobra és Arany János mellszobra városunkat díszíti, nevéhez fűződik a helybeli hősi emlékmű kibővítése, de látható munkája a közeli Körmenden, Csörötneken, Őriszentpéteren is. Volt kiállítása szülőfalujában és városunkban. 2010. február 19-én hunyt el Dunakeszin.
  • 1926. július 1-jén lépte át először a szentgotthárdi gimnázium küszöbét Kuntár Lajos, ugyanis ekkor íratta be édesanyja László Emil tanító ajánlására. Nevelője beszélte rá az özvegyet, hogy jó eszű fiát adja gimnáziumba, s maga is elkísérte őket ezen a fontos napon.
  • 1926. augusztus 24-én halt meg Szentgotthárdon Szenczy Győző Ödön. 1846. május 12-én született Bodrogkeresztúron. Baján tanított, majd igazgató lett, ő írta meg a gimnázium történetét a ciszterek millenniumra kiadott emlékkönyvében. 1904-ben priorként (perjelként) helyezték Szentgotthárdra, ő lett a helyi gimnázium püspöki biztosa. A Temetőkápolna falán található a sírköve.
  • 1926. december 31-étől a Temetőkápolna melletti, Hunyadi utcai ó-temető helyhiány miatt véglegesen bezárt. Jegyzőkönyvben rögzítették, hogy 30 évig nem építhető a helyére semmi. Amikor letelt a 30 év, csak azon családok sírjai kerültek át az új temetőbe, akiknek még volt hozzátartozójuk, és az átszállítást meg tudták fizetni. Sajnos számos sír és kripta ekkor semmisült meg. Így Roszner báró családjáé, Desitséké, az 1848-as tiszti és katonai sírok, illetve a város jelentősebb polgáraié.

Népszerű írásaink

Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:147
E heti látogatók:178
Havi látogatók:595
Összes:545434
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!